Kapcsolat

Berzéki Rebeka

Cím: 1116 Budapest,
Kondorfa u. 18.
Telefon: +36306118100
E-mail: ujbudarg@gmail.com
Facebook


Edzők

Berzéki Rebeka

Berzéki Rebeka

1999-ben a Budai XI SE-ben kezdtem el ritmikus gimnasztikázni, 8 évesen már II. osztályú egyéni és együttes kéziszer-csapat versenyzőként erősítettem az egyesület csapatát.

2006-ban átigazoltam az Erzsébetvárosi SE-hez, ahol immár I. osztályú egyéni versenyzőként folytattam pályafutásomat. Számos hazai és nemzetközi versenyen szerepeltem eredményesen, kétszer is elnyertem Újbuda jó tanuló, jó sportolóinak járó díját.

2014-ben kitűnő minősítésű sportedzői szakképesítését szereztem, ezután gyakorló edzőként a Monor SE, a TSV 1860 München és a BTDSE ritmikus gimnasztika szakosztályainak utánpótlás nevelésében vállaltam szerepet.

2016-ban, 7 év kihagyás után újra spicc cipőt húztam és a Grácia Fair Ritmikus Gimnasztika SE esztétikus gimnasztika csapatának tagjaként tértem vissza a számomra legkedvesebb mozgásvilághoz. 2016-ban és 2017-ben szerepeltem az esztétikus gimnasztika világbajnokságokon.

Az edzések során elsősorban a mozgás örömét és a fair play magatartást szeretném átadni a gyerekeknek - mindazt, amit jómagam is a sporttól kaptam.








Vissza az előző oldalra!
Berzéki Rebeka - Magyar